A kecskesajtról

Nem sokkal az után, hogy a kecskét háziasították, már készítettek a pásztorok a tejéből sajtot, tartósítás végett, ezért a legrégebbi sajtféle a kecskesajt.

Mindenesetre már Homérosz is megemlíti az Odüsszeiában. A kecskesajt a görög kereskedelem fontos árucikke volt. Erőt adott a harcba indulóknak, áldozatul mutatták be az isteneknek, és szerelmi ajzószerként is alkalmazták. A Római Birodalom középső területein nagy mennyiségben állítottak elő friss kecskesajtot, amely állandó összetevője volt a rómaiak étrendjének, de ismerték a kemény sajtokat is. A Középkorban fizetőeszközként is használatos volt.

A kecskesajt készítése ma is főleg kis kézműves sajtműhelyekben vagy parasztgazdaságokban történik – mint nálunk is. Az alapanyag - vagyis a tej - lehet nyers és pasztőrözött, de sok múlik az érlelési eljáráson, az ízesítésen, formázáson is. A ma ismert számos kecskesajt között találunk friss sajtokat, lágy, félkemény és kemény érlelt sajtokat. Léteznek natúr, fűszeres és faszenes, rúzzsal érő és különböző penészes kecskesajtok. Sőt, van, amelyikre porrá tört sózott faszenet szitálnak. Mind a lágyabb, mind a karakteresebb ízeket kedvelők valódi ínyencségekre akadnak közöttük.

A kecskesajt ideális tárolása szinte fajtánként más-más.

A nem olajban eltett sajtokat nem szabad légmentesen elzárni!

+ 3-10 C között 14-30 nap a fogyaszthatóság ideje.

A sajtokon kívül a kecskejoghurt és a savóból készült orda is ízletes tejtermék.